Jóbarátok lapja
Menü
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
Szórakozás
 
Életrajz

David Schwimmer

David Schwimmer New Yorkban született, de Los Angelesben nevelkedett. A Los Angeles-i Beverly Hills középiskolába járt, amikor az egyik nyári szünetben részt vett a Northwestern Egyetemen tartott nyári színjátszó táborban. Davidre annyira inspiráló hatással volt a színház és a szereplés, hogy érettségi után a Northwesternre iratkozott be, méghozzá a színjátszás szakra.

1988-ban hét egyetemi évfolyamtársával együtt megalapították az azóta nagy karriert befutott chicagói Lookingglass Theatre Companyt, amely színészekből, írókból, rendezőkből és designerekből állt. A társulat célja már kezdtektől fogva az volt, hogy a színházi darabokat újszerű meglátásban állítsa színpadra. Az egyik ilyen nagy színházkritikai sikereket elért darab Dosztojevszkij Idiótá-ja volt, majd sorban jöttek a Mester és Margarita, az Arábiai éjszakák, a West és az Odüsszeia.

David Schwimmer színészi szerepei mellett rendezőként is elismerést vívott ki Upton Sinclair Dzsungel-adaptációjával, amely végül hat Joseph Jefferson-díjat kapott. Ő rendezte a Serpent és az Alice Csodaországban című darabokat is, amellyel felléptek a skóciai Edinburgh Fesztiválon.

Schwimmernek azonban a színház nem volt elég, filmrendezéssel is megpróbálkozott: az Amióta elmentél című filmet, illetve a Jóbarátok sorozat egyes részeit is ő rendezésében forgatták le.

Indul a Jóbarátok

David tulajdonképpen el sem akarta vállalni a Jóbarátok szerepét. Akkoriban nem hiányzott neki ez a munka, hiszen sikeres színházi karrierrel rendelkezett, de a szerep, amelyet szó szerint rá írtak, végül hatalmas sikert hozott neki és a Jóbarátok-sorozatnak egyaránt. Az 1994-ben debütáló szappanopera először Észak-Amerikában, majd világszerte ismertté és sikeressé vált. Ross Geller karaktere, az álmodozó, jóindulatú, kissé balek, ám reménytelenül romantikus férfi szerepe nemcsak közönségsikert hozott Schwimmernek, hanem egy Emmy-díj jelölést is, a legjobb komédiasorozat mellékszereplő kategóriában.

David a való életben is nagyon népszerű - nemcsak a Jóbarátok-fanok rajongják körül, hanem a mozifilmrendezők is kapkodnak a kisfiús, jóképű színészért. Bár sok rendező Ross jellegű karakterek szerepével keresi meg,azért nem fenyegeti az a veszély, hogy mindörökké Ross marad. A sokoldalú színész "többkarakteres" tehetsége mindig átüt majd Ross álarcán.  

 

 
Világóra
 
Hányan voltatok
Indulás: 2007-05-05
 
 
 
 
Videók
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG