Jóbarátok lapja
Menü
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
Szórakozás
 
Életrajz

Matt LeBlanc

A Massachusetts-beli Newtonban született 1967. július 25-én. Mattet gyerekkorában egyáltalán nem érdekelte a színészet. Semmi más nem vonzotta, csakis a motorkerékpárok. Első motorját 8 éves korában kapta. Hamar elkezdett amatőr versenyekre járni abban a reményben, hogy egyszer profi versenyző lehet belőle. Matt anyukája azonban máshogy látta a dolgokat és a versenyzés helyett a fiúnak inkább az asztalos mesterséget kellett kitanulnia.

A középiskola elvégzése után Matt New York Citybe költözött. A jóképű fiatal srác azt csinálta, amit a jóképű fiatal srácok ilyenkor szoktak, ha úgy döntenek, hogy nem lesznek chippendale fiúk: elment reklámokban szerepelni. Matt 1987-re befutott reklámfiú lett. Szerepelt Levi's 501-es, Coca-Cola és Doritos "filmekben", valamint a Heinz ketchup gyár Cannes-i Filmfesztiválon Arany Oroszlánt nyert reklámjában. A sikeren felbuzdulva LeBlanc 1988-tól elkezdett színiiskolába járni és kemény munkával kitanulta a szakma alapfogásait. Ezek után Los Angelesbe költözött, ahol az első szerepét a "TV 101" című sorozatban kapta. Később jött a vendégszereplés a "Red Shoe Diaries" sorozatban, majd a "Rém rendes család" néhány epizódja, ahol Matt ugyanazt az önbizalommal telt tökéletes idiótát alakította, mint amilyen Joey Tribbiani. Végül beütött a nagy tuti, a lottó ötös, a Jóbarátok. Mindenki elgondolkodhat azon, hogy a sorozat szerzői mennyire szabták testre ezt a szerepet.

Valamennyi Jóbarát igyekszik mozikarriert befutni, ami teljesen logikus, hiszen a sorozaton belüli karakterük annyira hozzájuk nőtt, hogy más sorozatban nagy eséllyel már nem fogják őket szerződtetni. Matt LeBlanc is szerepelt néhány filmben és videoklipben. Eddig talán ő teljesített a leggyengébben ezen a téren. Láthattuk az Ed - madarat tolláról, a Vérbosszú olasz módra című filmekben és a Lost In Space sorozat 1998-as egész estés változatában.
Nehéz Mattnak komolynak kinéznie, még akkor is, ha rövidre vágatja a haját és megpróbál szigorúan nézni. Az ember akkor is csak Joey-t látja maga előtt, aki női bugyikat próbál fel, és aki mindig Chandler fogkeféjét használja. Ezért szeretjük.

Matt élete párja Melissa McKnight. 1998 novemberében bejelentették eljegyzésüket, majd 2003. május 3-án megházasodtak Hawaii-on. 2004. február 8-án megszületett kislányuk, Marina.

Joey Tribbiani:  a szexmániás, gyerekded színész

 

 
Világóra
 
Hányan voltatok
Indulás: 2007-05-05
 
 
 
 
Videók
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG