Jóbarátok lapja
Menü
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
Szórakozás
 
Életrajz

Matthew Perry

Matthew Perry 1969. augusztus 19-én született a Massachusetts-i Williamstown-ban. Szülei elváltak még egy éves kora előtt, és Perry édesanyjával annak szülővárosába, Ottawába költözött a kanadai Ontario tartományba, ahol anyja később Pierre Trudeau miniszterelnök sajtófőnökeként dolgozott. Bármennyire hihetetlen, de az ifjú Perry egyáltalán nem a színészet irányába orientálódott, sokkal inkább a tenisz vonzotta. 13 évesen az ifjúsági csoport második helyezettje volt Kanadában. Ekkor fedezte fel a színészkedés örömeit, hetedik osztályban ugyanis eljátszott egy iskolai színdarab szerepét. A tenisz azonban még mindig első számú favoritja volt.

15 évesen úgy döntött, hogy apjához költözik Los Angeles-be, John Bennett Perry-hez, aki színész volt maga is, de leginkább az Old Spice reklámfilmek matrózaként ismerte a világ. Itt már a tenisz mellékvágányra került az ifjú Matthew életében, és sokkal inkább apja mestersége kezdte érdekelni, annál is inkább, mert első nagy amerikai teniszmeccsét elvesztette. „Azt gondoltam magamban, hoppá, itt most van egy nagy problémánk. Ő jó, nagyon is megvan a színészi vénája. Itt az új generáció, aki a csillagok felé igyekszik.”- emlékezett vissza apja erre az időszakra. Matthew a középiskolából közepes átlaggal távozott, de egyáltalán nem érdekelte a fősikola. Megígérte azonban apjának, hogy ha egy év múlva még mindig munkanélküli színész lesz, akkor ad egy esélyt a főiskolának. A jövő Chandlere azonban hamar előbújt belőle. Több tévésorozatba is beválogatták, azonban ezek átlag 13 hétnél tovább nem tartottak népszerűség hiánya miatt.

Ekkor jött a Jóbarátok. Miközben néhány barátját segítette felkészülni a Jóbarátok sorozat meghirdetett meghallgatásaira, Matthew meglátott egy lehetőséget. „Chandler szerepe lesétált a forgatókönyv oldalairól, és kezet rázott velem. Azt mondta, ’ez te vagy, ember’”, mesélte később egy újságírónak Perry. Végső meghallgatása egy pénteki napon történt, és Matthew a következő hétfőn már dolgozni kezdett a forgatásokon. Élete egy éjszaka alatt változott meg. A legmenőbb amerikai sorozatban játszott szerepe lehetővé tette Perry számára, hogy menő házat vásároljon Hollywood Hills-ben, hogy együtt teniszezhessen John McEnroe-val jótékonysági teniszbajnokságokon, és hamarosan mozifilmekben is szerepeket kapott. Jóbarátaihoz hasonlóan azonban az átnyergelés a filmvászonra nem ment olyan könnyen, ahogyan szerette volna.

Első nagyfilmje Salma Hayek társszereplésével készített Fools Rush In című 1997-es romantikus komédia volt, amelyben apja is szerepelt. Ez a film azonban nem hozta tűzbe a közönséget, és nem lett kasszasiker. Az Almost Heroes című film majdnem siker lett, a The Whole Nine Yard pedig egész tűrhetőre sikerült. A Liz Hurley társszereplésével készült Servicing Sara című film forgatását felfüggesztették, miután Perrynek elvonókúrára kellett bevonulnia 2001-ben meg nem nevezett ’anyagfüggőség’ miatt. Később a filmet kiadták, de vegyes kritikát kapott. Nem ez volt az első eset, hogy Perrynek gondjai lettek a tudatmódosító szerekkel. A kilencvenes évek közepén a színész a népszerű fájdalomcsillapító, a Vicodin függőségében élt, bár később sikeresen lemondott a szer fogyasztásáról. Aztán elindultak a pletykák, hogy Perrynek étkezési rendellenességgel kell küzdenie, miután testsúlya jojózott ide-oda. Beismerte, hogy pancreatitis nevű betegségben szenved, amelyet vagy a túlzott alkoholfogyasztás, vagy a fájdalomcsillapító szerektől való függősége okozott.

Bár Jóbarátok béli karaktere Monicával házas, Matthew Perry nem találta meg élete párját. Kapcsolata volt Julia Roberts-el, Yasmine Bleth-el, de egyik sem tartott sokáig. Állítólag Jamie Tarses tévéproducerrel randvúzik, akivel először 1998-ban jöttek össze.

 

 
Világóra
 
Hányan voltatok
Indulás: 2007-05-05
 
 
 
 
Videók
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros